LEVÉL FANNIHOZ, AMELYBEN MEGKÖSZÖNÖM, HOGY HALÁLÁIG MEGŐRZÖTT MAGÁNAK (Miklós képzelt levele, Gyarmati Fannihoz a kihantolás után néhány évvel később)

(fotó: http://www.cultura.hu; Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni, 1935 fotó-Rédner Miklós)

itt vagy drága?

a félhomályban úgy véltem
az alakodat látom,
amit nem feledhetek, sem még éltem
sem a földnek mélyébe taszítva.

hiányzol.
a föld ridegsége rám nehezedik, szorít.
csak a lélek, csak az szabadít meg.
mint kósza utas az éjben,
megáll az útszéli lámpa alatt,
rágyújt egy cigarettára,
még várja taxisát, hogy haza érjen.

úgy érzem én is magamat, ha rád gondolok.
messze vagy tőlem, mégis tudom,
ahogy az idő telik, úgy közeledik a pillanat,
amikor újra melletted lehetek.

megérkezek hozzád, mint az életnek utazója,
átölellek, és halk dobbanásodban megpihenek.

(hosszú út volt az enyém,
„megjártam érted én a lélek hosszát”)

pozsonyi út egy,
megvan még a kis lakás?
hogy imádtuk azt az egyetlen szobát.
olykor, ha nyomasztott a fekete salak súlya,

elképzeltelek és gondoltam rád,
mit csinálsz, hol ülsz?
vajon ott, ahol a párnám hagytam?
vagy a takaró alatt olvasod a noteszt,
amit megőrzött számodra egy rossz kabát?
a kabátban én voltam egykor,
engem temetett maga alá
nélküled, a megváltó sors.

a föld, mint kegyetlen társ,
rám nehezedett, s nem engedte,
hogy testemet újra te öleld át.
ő lett nyomasztó és akaratlan hitvesem.

de te, kicsi Fannim,
rám találtál.
kihantolt, aszott vonalaim
olyan szerelmesen nézted
hogy elfeledtem a férfi mivé lett,
és amit látsz belőlem
újra az, akit öleltél féltve.
igen. féltettél a világtól,
és én azt, hogy szerettem;
rám így vigyázol.

(hitvesem voltál, és tudom, hogy az vagy
„hitvesem, s barátom” csak a távolság nagy.)

de nem nagy a léleknek,
amely a földi hantból útra kél
bevallom, bolond mód féltem én
mit szólsz, ha meglátsz?
elfordulsz e tőlem?
és nem gondolsz arra többé,
milyen volt az ölelésem?
de nem.
ott feküdtem előtted
az emlék piros kötésében.
megtartottál engem,
magadnak, hogy éljek
benned, és neked,
mint a hazatért lélek.

és most ott vagyok melletted,
átölellek, miközben a kietlen hideg
lefejti rólam elrothadt testem,
és nem marad másom neked,
csak a szív nevelte, tiszta lélek.

LEVÉL FANNIHOZ, AMELYBEN MEGKÖSZÖNÖM, HOGY HALÁLÁIG MEGŐRZÖTT MAGÁNAK (Miklós képzelt levele, Gyarmati Fannihoz a kihantolás után néhány évvel később)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nagyon szép volt.Köszönöm Heller Zsolt írta: > hellerzsolt posted: “(fotó: http://www.cultura.hu; Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni, 1935 fotó-Rédner Miklós) itt vagy drága? a félhomályban úgy véltem az alakodat látom, amit nem feledhetek, sem még éltem sem a földnek mélyébe taszítva. hiányzol. a föld ridegsége “

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s