a Csodarabbik világa, avagy zsidók a Hegyalján

Keressük a múltat. Talán megérthetjük így a jelent, hogy az megtartsa a hagyományainkat és mindazt, amit elődeink ránk örökítettek.
A Hegyalja világát csak azok érthetik meg, akik gondolataikban élővé teszik a már múltként felgyülemlő képeket, amelyek értékei voltak e világnak, és eljutnak oda, ahol a hegyek közelsége elindítja bennük a felfedezés vágyát.

Képek. Emlékek képei. Azok emlékképei, akik büszkén vallják magukénak az ország egyik legszebb és legmisztikusabb területét.
Képek, melyeket a rajtuk szereplő magyar és zsidó emberek tesznek élővé, örökül hagyva ránk annak üzenetét, hogy a társadalmi együttélés jó példáját mutatva, megőrizve sajátos kultúrájukat és hagyományaik világának egyediségét, kívánták egykor benépesíteni e tájnak apró falvait.

Több kultúra vált itt eggyé, megteremtve azt az esszenciális tartalmat, amit ma egyszerűen csak „Hegyaljának” mondunk.
Amikor az érdeklődő rátekint a távolból elé magasodó hegyekre, melyeket a szőlőültetvények festett vonalkái színeznek be, úgy elevenednek meg, az itt élők történetei is számára. Nem olyan rég volt ez. És nem is olyan rég volt, amikor a Hegyalján élő zsidókat összegyűjtve el akarták tüntetni velük együtt az évszázadok alatt épített kulturális örökséget.

Az első zsidó letelepedők az 1600-as évek elején jelentek meg Hegyalja számos településén. Érdekesség, hogy nem a mezővárosok és a nagyobb falvak voltak az első helyek, amelyeket érintett a zsidó letelepedés. Erdőbénye, Erdőhorváti mellett Bodrogkisfalud, Mád, Olaszliszka, Abaújszántó voltak az első területek, amelyek a megélhetésen túl később, a mindennapi élet színterét jelentették számukra.

erdőbényeiZsinagóga
(Zsinagóga Erdőbénye – MILEV)

Ebben a térség történelme és gazdasági szerkezete is közrejátszott.
1641-ben Mádon köttetett az a reguláció, amely a szőlőtermesztésre vonatkozó előírások mellett, a termesztett szőlőfajtákra és azok művelésükre vonatkozott. Ebben a hegyaljai és felvidéki városok képviselői részletesen szabályozták borkészítésre vonatkozó regulákat, valamint a résztvevők, mint pl. a vincellérek bérét is. Ezek után az itt élők fokozatosan vették művelésbe a Hegyalja arra érdemes területeit, ügyelve a szabályozás kötelmeire.
A letelepedések számának növekedésében közrejátszott az a tény, hogy mind az askenáz, mind a szefárd zsidóság mellett, megjelentek a haszid zsidók is, akik a haszidizmus elterjedésével rögtön nagy figyelmet váltottak ki az adott települések keresztény lakói között, akik mind származásban, mind pedig a zsidó hit alternetívájaként érkeztek a Hegyaljára.
Így a galíciai Podóliából, Hucul-földről érkező haszidok nem csak életvitelben, hanem külső jegyekben is különbözőek voltak a paraszti kultúrában élőktől. Ezek negatív, és valótlan sztereotípiáknak adtak táptalajt, ami letelepedéskor a befogadást nehezítette, viszont hamar rácáfolt a munkabírásáról, kitartásáról, puritán életviteléről és erős vallásosságáról tanúságot tevő zsidókkal szembeni előítéletekre. A levéltári kutatásokból tudjuk, hogy igen rövid idő alatt sikerült beilleszkedniük, így fokozatosan megkaphatták azokat az engedményeket, amelyek a zsidó vallási élet alapjait szolgálták számukra.

Elsőként temetőket hoztak létre, a Szent Egylet, a Chevra Chadisa megalakításával együtt, majd a 3-4 családot jelenlétét elérő települések esetében, már rituális fürdőt is építettek.
A haszid letelepedőkre jellemzően a kezdeti időszakokban a vallási liturgia színhelyeként a kertekben lévő kucskákban (kis faházak) vagy a módosabb családok esetében egy, a lakóházak hátsó traktusaiban kialakított imaszobákban létesítettek. Azokon a helyeken, ahol már tíznél több család is élt, ott jellemzően hitközséget alakítottak és imaházakat, esetenként zsinagógákat építettek.
A zsidó letelepedők elsősorban helyi, illetve vándorkereskedelemmel foglalkoztak, majd fokozatosan vállalták át az itt élőktől a különféle kézműves munkákat, mint például a foltozás, az üvegesség, a szabóság, a gyógyszerkészítés, mesterségét. Később az orvoslás mellett sok esetben napszámos zsidók is segítették a falvak életét.
Az 1700-as évek közepére már több település számított zsidók lakta településnek a „Hegyalján”, mint például Mád is.
A helyi jogok szabályozása mellett fokozatosan kaphattak lehetőséget a földművelésre, a szőlőtermesztésre, ezáltal rövid idő alatt elindulhatott a bor, és a pálinka kereskedelem.

zsinagóga4
(Zsinagóga Tállya – MILEV)

A migrációs folyamatok élénkülésében több tényezőnek is nagy szerepe volt. A Kolozsvár – Nagyvárad – Berettyóújfalu – Debrecen – Kassa útvonal Miskolc irányának alternatívája mellett a Hegyalja is számításba jött. Az élénkülő kereskedelem, új útvonalak kialakulását is hozta, amely elsősorban annak biztonságossága miatt jelentett fő szempontot az úthasználat kiválasztásánál, másodsorban pedig az ellátottsága és az árukapcsolás lehetősége szempontjából lett prioritás.
A helyi zsidóság tekintetében ez nem csak az újabb megélhetési forrásokat jelentette, hanem a migrációban érintett települései esetében az elvándorlás, illetve a „Hegyaljára” bevándorlást is.
Így sok esetben köttettek házasságok kassai, galíciai zsidó családokban a hegyaljai zsidó családokkal is, de tudunk olyan esetről, amikor például tállyai zsidó férfi Kabán talált magának feleséget, és költöztek vissza a későbbiekben Tállyára.
Az 1800-as évek elejére már, a nagy arányban zsidók által lakott települések esetében elkerülhetetlen volt, hogy a zsinagógák, imaházak mellett, jesivák és sulék is létesüljenek, amelyek nem csak oktatási, hanem kulturális szerepet is betöltöttek. Ezek kialakulása sokszor kényszerítő feladat is volt az ott szolgáló rabbik számára, akik a közösség egyik elváráát teljestve hoztak létre iskolákat, mint pl. Blum Amram Mádon. Ezt a folyamatot felgyorsította a reformkor szakasza, majd az 1800-as évek második fele, amikor is a kiegyezést követően Eötvös József nevéhez köthetően az „izraeliták teljes egyenjogúságáról” hoztak törvényt.

Tolcsvai zsido iskola tan ulói Lukács tanítóval
(Zsidó iskola Tállya – Centropa.hu)

Mindezek hatására nagyobb arányba érkeztek hazánkba zsidó bevándorlók és erősítették meg a korábban kis létszámú közösségeket.
Mai szóhasználattal azt mondanánk, hogy virágzásnak indult a „Hegyalja világa” a zsidók betelepedési hullámait követően, az 1800-as évek végére.
Addigra már a zsidó vallási és kulturális központok sajátos zsidó közösségekkel bírtak, zsinagógákat építve – felemelve így az érintett településeket a legnagyobbak közé.

tolcsvaiZsinagóga4
(Zsinagóga Tolcsva – MILEV)

A legnevesebb közösségeket olyan karizmatikus személyek vezethették, akiknek messze földön híres volt a tudásuk, a vallás ismeretük, a jámborságuk és „csodarabbikként” tisztelték őket nem csak az ott élő zsidók, hanem a paraszti társadalom más tagjai is. Értettek a természetes gyógyítás tudományához és a közösségek vezetőiként tanácsokkal segítették és gárdírozták a tagokat.
A legnevesebbek között meg kell említenünk a mádi Mose Wahl-t, (Mose Wolf Litman-t) aki 1759-től volt mádi rabbi, és a szintén mádi Mose Leib Ehrenreich-t. Itt szolgált tizenhét évig Blum Amram (Ábrahám) is, akit a Hegyalja – Mád Hegyközség rabbijának is neveztek, majd később, 1883. és 1907. között (haláláig), Berettyóújfalu főrabbija volt.
Ki kell emeljük Mose Teitelbaumot, a sátoraljaújhelyi csodarabbit, akinek nevéhez kötődik a gyermek Kossuth gyógyítása, és amire emlékezvén a helyiek, a parasztszobák kultikus helyein, a szent sarkokban, a szent képek és a szabadságharc ikonikus alakjai között elhelyezték a „nagy rebbe” rajzolatát is. A paraszti kultura “házi szakrális tere” új tartalommal a mai napig fellelhető a már idősebb generációk otthonaiban.
Teitelbaum mellett említjük az olaszliszkai csodarabbikat, Hersele Friedmann-t, aki Teitelbaum tanítványa volt, és a Friedlander Hermann-t is.
Hersele Friedmann tanította a bodrogkeresztúri Reb Sájelét, akinek csodás híre messze eljutott az ország határain túlra is.

        200px-Moshe_Teitelbaum                                 rebsajele2
(Reb Moshe Teitelbaum)                               (Reb Steiner Sajele)

A soah-t, a vészkorszakot megelőző időszakig a zsidó közösségek aktív és szerves tagjai voltak a helyi közösségeknek.
Nem csak gazdasági szempontok uralták ezt a jó kapcsolatot. Barátságok és szerelmek is szövődtek, melyek a ma élők emlékezetében élénken megmaradtak. Az emlékek megőrizték a korábban itt élt zsidók szokásait, az ünnepekkel, a kóser étkezési szokásokkal és azzal az egyedi, máshoz nem hasonlítható zsidós hétköznapokkal.
Ma már üresek a meglévő zsinagógák, a legtöbbjüket lebontották, pont úgy, mint azt a számos épületet, amelyek a zsidó vallási életet segítették megélni. Velük együtt eltűntek a közösségek is.
De megmaradtak az emlékek és a múlt minden apró kockája, amikből újra építhetjük zsidóságunk mai közösségeit, melyek az itt élő zsidó ősök fundamentumaira építve, megtöltik azokat zsidó élettel.

gönc3 zsinagóga
(Zsinagóga Gönc – MILEV)

folyt. köv.

Reklámok