a lélek bohóca, avagy ha az angyalok sírnak

(Miklós halála után kelt, az újratemetés előtt, amikor felidézte a „monodrámát” ahol a „lélek élni kért”.) Előhang ez is:   amikor az éj elfelejtette miért lett és az ébredés kitúrta, ott találta őt is az álom vánkosán.   ahogy az utca lelke, összekuporodva leli magát, a padon. ugyanúgy. úgy volt ő is, takaró nélkül, reszkető… Read More a lélek bohóca, avagy ha az angyalok sírnak

melankólia (avagy Estit meglátogattam, mint ahogy ezernyolcszázkilencvenegyben tettem, mert úgy éreztem, hogy visszaesett a melankóliába)

  összekuporodva feküdt az ágyon, napok óta mozdulatlanok az álmok, ahogy ő is. (pénurie) hol a plafont nézte, meredten, órákon át, hol pedig összehúzva magát, könnyes szemmel, görnyedve kereste valódi énjét. elveszett volt. Esti Kornél elvesztette önmagát. abban a bizonyos kis manzárd szobában lett hiányzó énjének elhagyott teste. (solitude) elhagyott és elhagyatott. egy apró szívet… Read More melankólia (avagy Estit meglátogattam, mint ahogy ezernyolcszázkilencvenegyben tettem, mert úgy éreztem, hogy visszaesett a melankóliába)

majdnem 1.6 (dernier)

csak hinni akartam, hogy ott van. eltűnt, ahogy belőlem is lassan az élet. addig állt mellettem, még a kiszáradt bensőm megfeszült a padlón. akkor odalépett, lábával megmozdított, így láthatta; már nem élek. megfordult, és kilépett az ajtón. a száraz test maradványai, apró darabokra törtek a mozdulattól. (pas de coeur) összerakhatatlan vége lett így a létnek. (kép: Potyók… Read More majdnem 1.6 (dernier)

Miklós utolsó gondolatai, a kivégzés pillanatában

(desespoir) elhatároztam, hogy meghalok. nem láttam más lehetőséget. előttem a mélység, már megtelt a társaim szenvedésével. a lövedékek szabályos utat fúrtak a tarkójukba, s a fájdalom felfűzte a halálnak őket a nyíláson át, és már csak engem várt. (collier de la douleur) elhatározták, hogy meghalok. az utolsó szem lettem, mint a konyhában díszlő paprika szorosan… Read More Miklós utolsó gondolatai, a kivégzés pillanatában

levél Fannihoz, amelyben megköszönöm, hogy haláláig megőrzött magának (Miklós képzelt levele, Gyarmati Fannihoz a kihantolás után néhány évvel később)

(fotó: http://www.cultura.hu; Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni, 1935 fotó-Rédner Miklós) itt vagy drága? a félhomályban úgy véltem az alakodat látom, amit nem feledhetek, sem még éltem sem a földnek mélyébe taszítva. hiányzol. a föld ridegsége rám nehezedik, szorít. csak a lélek, csak az szabadít meg. mint kósza utas az éjben, megáll az útszéli lámpa alatt,… Read More levél Fannihoz, amelyben megköszönöm, hogy haláláig megőrzött magának (Miklós képzelt levele, Gyarmati Fannihoz a kihantolás után néhány évvel később)

Franci monológja Mádon, az “összegyűjtés” előtt (részlet a Franci című színdarabból)

(Krausz Zsuzsi fotója) … Talán jobb is így. Nem veszejtem el magamat, csak elbujdokolok abbéli tudat elől, hogy a társadalmi pozíciónkat nem sikerült mindvégig megtartanunk. Hosszú ideje nem is válaszolok senkinek sem, egy levélre sem. Úgy gondoltam, hogy a Sichermannok itt létének utolsó bizonyítéka az az adomány lesz, amely a Fő utczát kívántatik megújult állapotba… Read More Franci monológja Mádon, az “összegyűjtés” előtt (részlet a Franci című színdarabból)

majdnem (1.4 exposition)

(Potyók Tamás: keresztviselő I., 2008. olaj, vászon 100x70cm) elment, kilépett az ajtón. a szoba sarkából figyeltem lépteinek utolsó mozzanatát, ahogy az ajtó mögött eltűnve, teste szorongón maga után emelte vonalait. üressé vált a tér. a melankóliát, egyedül a falak repedezettsége és az idő során leomlott vakolat tudta megtörni. az ablak poros üvegén a Nap színeinek áttörése… Read More majdnem (1.4 exposition)

amikor a csoda elindult Mádról és Berettyóújfaluig ment

Azt hitte újra nagy dolgot tehet. Nem akart ő mást csak a meglévő szép közösségből nagyobbat és összetartóbbat kovácsolni. Úgy, mint Mádon. Már bánta, hogy eljött Mádról. Ott úgy kezelték őt, ahogy egykoron „Kállóban” a Szent Rebbét. Eljött onnan. Annak már két éve. Mádon, miatta építettek rabbiházat a jesivával együtt. Iskolát hozott létre, sok bóher… Read More amikor a csoda elindult Mádról és Berettyóújfaluig ment

levelek (Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós le nem írt levelezéséből, haláluk után)

(“…Gyarmati Fanni. Ez a kislánykori képe. A fotó azért rongálódott meg, mert Radnóti Miklós zsebében találták meg az abdai tömegsírban, másfél évvel a költő halála után.” forrás:http://huppa.hu/fanni/ ) Az alábbi írásom a képírásban jelent meg: http://kepiras.com/?cikk=791 LEVELEK Fanni levele (Miknek, hogy elmondjam neki, mennyire tudom őt szeretni) egy levél. nem több. a mindenem, és talán az utolsó.… Read More levelek (Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós le nem írt levelezéséből, haláluk után)

jahrzeit

csak a szavak jöttek, csak azokat tudtam. nem álltak össze a gondolatok. nem akarták a jelentést összefűzött fonálként köré szőni annak ami itt belül van. a halk elme volt az, ami úgy csinált, mintha némasági fogadalmat tett volna. pedig nem így volt. akárhogy kívántam, belőlük nem állt össze más csak töredék. töredéke a létnek töredéke… Read More jahrzeit

a Csodarabbik világa, avagy zsidók a Hegyalján

keressük a múltat. talán megérthetjük így a jelent. hogy az, kapocsként megtartsa a hagyományainkat és mindazt, amit elődeink ránk örökítettek. a Hegyalja világát csak azok érthetik meg, akik gondolataikban élővé teszik a már múltként felgyülemlő képeket, amelyek értékei voltak e világnak, és eljut oda, ahol a hegyek közelsége elindítja bennünk a felfedezés vágyát, még akkor… Read More a Csodarabbik világa, avagy zsidók a Hegyalján

a cimesz

Ötezer-hatszázkilencvennyolc, avagy 1938-dik polgári év. Ránézett a helyi zsidó újság címlapjára, amely harsogva hirdette Ros Hasana eljövetelét és kérte a Mindenhatót, hogy olvasóinak s híveinek Jó Évre való bepecsételést adjon. Mellette egy kisebb cikkben pedig az időjárás napos és nyárias meglétére hívta fel a figyelmet, örülve annak a ténynek, hogy bár ősz van, akkor is… Read More a cimesz

levél Apámhoz

… egy nappal ezelőtt avatták újra a Pásti utcai Ortodox Zsinagógát. B. P. barátom három héttel ezelőtt megkért, hogy írjak néhány gondolatot…amolyan debrecenit… és olyat ami a zsidóságról is szól… és mi legyen a cím? – kérdeztem. levél apámnak – hangzott azonnal a válasz. Levél Apámhoz! (levéltöredék) (töredék egy élethez) (avagy élettöredék) …egyszer sem szólítottalak… Read More levél Apámhoz

Franci tükre (részlet – monológ a háborúról)

(fotó:Derencsényi István, http://www.haon.hu) Nem tudom mi végre van az, hogy háborúznak a nemzetek. Ezt a “JóIsten” biztos nem akarja. Ilyenkor az történhet, hogy az ember megbolondul, és szembe megy az isteni akarattal és nem számol azzal az argumentummal, hogy az nem csak a játszó férfiakat érinti, hanem azok családjait is. Hány meg hány barátnőm van,… Read More Franci tükre (részlet – monológ a háborúról)

Franci tükre (részlet)

részlet Franci monológjából, gondolatok a pesti lányneveldébe való indulás előtt (1913): “Pár óra és elutazok. Előtte elmegyek édesanya sírjához. Ő biztos, már hetekkel ezelőtt készítgetett volna engem. Adná a tanácsokat mikor, kivel, hogyan járjak el. Milyen alkalmakra, milyen ruhákat vegyek fel. És az elutazáskor sírna, és biztos én is és hosszasan ölelkeznénk, még édesapa nem… Read More Franci tükre (részlet)

“Franci” bemutatója a Mádi Furmint Ünnepen

…pár hónappal ezelőtt kaptam egy hagyatékot azzal a céllal, hogy néprajzkutatóként dolgozzam fel. ezt a levelezésből, fotókból, bizonyítványokból, újságcikkekből álló anyagot a mádi Sichermann-Házban találták a falak között. ez több, mint egy hagyaték: emberek magán világa, “kortükör” és az 1900-as évek elejének bemutatása sajátos “mádi hangulatban”. ezért is írtam ebből, egy egyfelvonásos darabot, amely az… Read More “Franci” bemutatója a Mádi Furmint Ünnepen

őszi kuplé (levélballada)

látod?… kanyarodik a víz, elvész a jövőben mintha nem akarná hogy múltját felfedje bárki is láthassa, elszalad a szemünk elől talánynak meghagyva siető titokzatosságát. érted? futunk az élet elől bele a messzeségbe, amit csak egy tud, az a kanyargó, mely tovaveszett ott a képen s elvitte magával kopott énem… érzed? ez mind én lennék futó… Read More őszi kuplé (levélballada)

őszi kuplé (prológ)

észre sem vesszük, hogy a Nap, áttörve a fák sűrűjét eljön hozzánk; természetes az a hangulat ami sárga és barna színét magával hozva megmutatja az őszt. kép idill, s talán a természet szándékosan van megszerkesztve így hogy az előző évszakok pezsgő világa után amivel feltöltődött az emberi lélek kitárulkozhasson. utat engedjen belső világának mint napfénynek… Read More őszi kuplé (prológ)